2011. június 5., vasárnap

"a lányok dalát: tenger vagyunk"

Vaduló fantáziámmal úgy képzelem, mindennek van külön bejáratú, amolyan ökonomikus istenkéje, védőszentje. Csapongok a szívemnek kedves figurák között, csomó átmenettel jóságos tekintetű, szelíd arcú Jézustól, a piknikus alkatú, széles mosolyú Buddháig. Mivel nagyon közel áll hozzám a görög Mitológia hobbimat megóvandó kitaláltam Scrafóbiát, aki kicsit Aphrodité, kicsit Kriké, de leginkább Pallasz Athéné. 
Egy olyan lelazult Pallasz Atthéné: piros dorgóval és laptoppal a hóna alatt. 
Lassan 1 éve élvezem a scrap adta örömöket, be kell, hogy valljam az elején nem igazán értettem, hogy miért is jelentkeznek a többiek CT-zni és miért is kell olyan bazira örülni, ha beválogatnak egy csapatba. Több mint való azért nem, mert azzal voltam elfoglalva, hogyan indítsak el egy action-t probléma nélkül és hogyan bírok egy figurát normálisan kivágni a háttérből. (ezzel még most is el kéne legyek foglalva)
Most már értem és érzem mit jelent egy tervező bizalma, mit jelent elsőként hozzányúlni és oldalt fabrikálni valaki dédelgetett darabkáiból.
Szóval mesterségem istennője nemcsak lenézett rám az elmúlt héten, hanem meghívott két kör pál'-ra. Ittunk is tisztességgel Kovaxka Rucola Bormustár Ildi tiszteletére. 
Vettem a bátorságot és arcoskodtam egyet a kollázsok királynőjénél. Mindkét verzére volt forgatókönyvem: ha azt mondja nem, hogyan akarom megélni a kudarcomat és természetesen az igent is előre kitaláltam.
Aztán amikor azt mondta van helyem a csapatában értettem meg, hogy mennyire kikattantam volna forgatókönyv ide-oda, ha nemet mond. 
Ha azt mondom: tomboltam örömömben, akkor finoman árnyalom az itthon történteket. Kicsi fiam hozzászokott már anyakija nyomott agyához, de most komoly kétségeket láttam fejlődésben lévő szervezet tekintetében az elmebeli állapotomat illetően. Az első hivatalos CT oldalaim készítése közben lélekben cukaharákat ugráltam nyújtott testtel, 360 fokos fordulattal a hosszanti tengelyem körül, kicsit spékelve előre-hátra-zsugorszaltós félcsavarokkal. 

Szóval jöjjön a tenger Kovaxkától, Rucola Designs-től az enyém interpretálásomban.

A csuda - állam a padlón és nincs szerszámom felszedni - Seashore Sentiment Page Set megvásárolható az SBE-n.




Elsőként: már megint gyönyörködtem József Attilában. A Szeretők lázadása sok igazságával, gyönyörű zenéivel az egyik kedvencem, és Ágnes talált hozzá dallamot. 

Szeretők lázadása Felhasználtam: Rucola Designs: Seashore SentimeFnt, hold: Oriflame for men.freeblog.com, József Attila: Szeretők lázadása  



Oldalamon eldugtam Rovinjt. Álomnyaralás volt: még édes kettes, egy klassz kéz a kézben iccaka csomó fetrengős röhögéssel, ahogy a szegény kis zsebfényképezőgépünkkel próbáltuk haza hozni a tengeres, lemenő nap festette sötétséget.


És még egy a megunhatatlan Rucolából:

Dolce Vita Felhasználtam: Rucola Designs: Seashore sentiment, Anita Ekberg fotó a Fellini: Dolce Vita, mandiner.hu

6 megjegyzés:

  1. Imádom, hogy a csapatomban vagy! Vagyok olyan bunkó, hogy elfelejtettem kidobolni, már annyira természetes, mintha mindig is itt lettél volna! :)

    VálaszTörlés
  2. egyik szemem sír a másik nevet,
    nevet, mert örülök az ügyességednek, fantasztikus oldalaidnak (kép? Hogy kell mondni) de sír is, mert bár a nyálam csorog, ha megveszek se értem, mit-hogy-miért-lehet(kell) ilyen csudákat csinálni...
    voltak, akik próbáltak segíteni: ezt töltsem le, oda klikkeljek, amazt olvassam el, de ez nekem úgy tünt rengeteg idő, és nem igazán értem
    (rá kell érezni az ízére)
    sajnos a lényegét nem értem
    na mindegy ez az én fogyatékom
    szép hete:))

    VálaszTörlés
  3. Hűha ez aztán a jó hír ! Gratulálok, és az első oldalak láttán azt hiszem Kovaxka nem fogja megbánni, hogy beválasztott. Élvezd ezekkel a remek készletekkel a munkát, de ne ijesztgesd azt a fejlődő szervezetet.
    További sok sikert !

    VálaszTörlés
  4. Írom, bár tudod, hogy Veled együtt ugráltam én is örömömben CT tagságodhoz/nak! Az oldalaid egytől egyig FANTASZTIKUSAK, Rucola igazán Neked való design! (Milánt meg nem kell félteni, edzettebb mint bárki gondolná!!!!)

    VálaszTörlés
  5. óóóó, Tonikám, én értem az örömed, bár Katalinnal karöltve soha nem tudnék/akarnék ilyet csinálni! De bámulok, mert olyan fantáziákok vannak a te fejedben, amitől én fényévekre tolom! (amúgy a Balcsin, ahová igencsak várlak!!)

    VálaszTörlés