2010. december 31., péntek

A pilóta szemszögéből

Rossz szériáim közepette akadnak azért klassz hangulatok. A sok tökéletlenségbe csempészett szerelmetes pillanatok, amikor egyensúlyba kerül az élet. Nem dolgozik ellened a gravitáció, levetkőzöd a problémák súlyát és lebegsz. Szkafandered pedig azok lesznek, akik igazán szeretnek.  


Egyensúly/súlytalanság
felhasználtam: Val Design: Be Inspired black/white ground, Shadow House raklapnyi drapériáját.


Kívánok minden kedves betérnőnek, barátnak nagyon boldog új esztendőt! Jövőre, veletek, ugyanitt!

2010. december 30., csütörtök

A megrendelés

Megrendelő neve:         Férj
Székhelye:               az ágy bal oldala
Szállító:                Anyaki Design
Székhelye:               az ágy jobb oldala
Megnevezés:              középső oldal
Ár:                      "nincs neked annyid kincsem"
Specifikáció:
"Minimál legyen, még annál is minimálabb, ne legyenek kis virágok, meg könnyezős vers, mindenféle diszítés, csak mi ketten, meg hogy mennyire hasonlítunk, visszafogott legyen a színe is, olyan legyen amit egy pasi kirakhat a monitorra és megmutathatja a többi pasinak. Szóval semmi érzelgősség, meg szívecskék."

Szállító megjegyzése:    */-&#€<*=%!!!!!!!!

Kiszállítva:             k-m-f.
Megrendelő megjegyzése:  "jó"



Tibi újratöltve
Felhasználtam: Tendre comme Papa: Imagine by Fran, Maszk: Cewe Krissz, Val: White Ground, Everyday Mom Ideas: Work hard for the money, Live outload Alpha, Matrix felirat a netről.


Az apa személye nem lehet kérdőjel, na de mi a helyzet az anyával?! :)

2010. december 29., szerda

A kis + nagy karácsony és egy kis más is

Nyugtával a nap: megérte beizzítani a karácsony-manufaktúrát. Csak olyanok kaptak a sk. kegységeimből, akikről tudom, hogy udvariassági körök kizárva és őszintén örülnek a kézbevehető szeretet-megnyilvánulásnak.
Az idén - éljen a scrap - természetesen nem volt kérdés, hogy milyen technikát alkalmazok az ajándékok készítésénél.
Nem agyaltam túl sokat, magamból merítettem, na meg a hűttőmágnes mániámból. Nem én találtam fel a spanyol viaszt, de tetszetősre sikeredtek a darabkáim. Kinyomtatás után, laminálást kaptak meg egy pötty ragasztót Pityutól (így hívják a ragasztópisztolykámat) és arra a magnetikát.

Hüttőmágnes
Felhasználtam: Winter stories Design by LIliana C, Icka karácsonya, Enchanted Studio Scraps: So this is chritsmas Alpha


A képeslapomat meg már a Cewe Haladósoknak mutogattam, de azért itt is fényezem kicsit magam, meg természetesen a fiamat, hiszen az ő meséjével aratok osztatlan sikert mindenhol.


Felhasználtam: Bellabeluga's: Christmas kit, Karácsony by Icka-ficka, Angel Design Red textured alpha

Ps:
És ha már csevegő üzemmódban vagyok szeretném megmutatni Piskó bácsit (by Milán) = Mikó Istvánt a Kalálka jubileumi koncertjén hangzott el a tutival. Élvezzétek, én nyolcvanadik nézésre is azt teszem.




2010. december 28., kedd

Játékország

Milán több napig ki volt tekeredve magából. (Szerencsére ma délután újra önmaga volt, helyére rakva a bennünk elhatalmasodni készülő pánikot. "Atya-ég! Ez már végleg így marad?!) Semmi nem volt jó neki. Nem lehetett vele egy jó ízűt beszélgetni, játszani, vitatkozni. Minden ingerelte, türelmetlen volt, csak dacolt, kiabált, hisztizett folyamatosan.
Bőszen elkezdtem gyártani a teoriákat, okot keresve a rohamaira: ugyanmár miért olyan a gyerekem amilyen?!
Nem hagytam elveszejteni magam, a 21. század mutterlamúrjaként segítségül hívtam tapasztalt anyaki-pajtásokat, óvodapedagógusokat, Ranschburgot, a józanabbik eszemet. 
Verziók az elhatalmasodó dili okára számolatlanul lógnak a fogason szorgalmasan várva, hogy a megfelelő input hatására leemeljek egyet:  "nem aludta ki magát, front van, jön a foga, keveset evett, túl sokat evett, bújkál benne valami baci."
Ha nem tudom, vagy csak tudni vélem az okát, hogy miért hárpia a problémám akkor is túlmutat azon a tényen, hogy magzatom hosszú és rövidtávon egyaránt elviselhetetlen. Az igazán kifektető kolombuszi felfedezésem az, hogy nem kis mértékben hiányzik a köztünk normál körülmények között feszülő egyetértés, cinkosság. Rájöttem, hogy mennyire szeretek Milánnal játszani. Legalább annyira élvezem, mint Ő, mikor önfeledten belemerülünk a Játékországunkba és szenvedem a hiányát és abban biztos vagyok, hogy ő is ugyanígy érez.
Ezért határoztam: Küldök neki egy csillagot - köszönöm Zizi -, hogy a legsötétebb rossz hangulatából is hazavezesse. És akkor már nem kell nekem sem okokat keresnem arra, hogy miért dühöng, mert hiszen én is vagyok csak úgy levert, rosszkedvű, vagy kiábrándult.
És ha már okafogyott a világvége hangulat, és akkor is ha nem, én mindig ott leszek Játékországban, hogy megérkezzen hozzám zsebében a hulló csillagommal.




Catch a falling star
Felhasználtam: Perry Como: Catch a falling star dalszövegének részletét, Rakusia Design: Forest sleigh rides, Shadowhouse Creation csomó textúráját.
 

2010. december 22., szerda

Egy csíz a csupasz körtefán

Már remélni sem merem, hogy lesz időm péntekig jönni, úgyhogy nincs laca-faca, kívánok, még pedig karácsony alkalmából. 
Semmi sem történik ok nélkül. Nem csupán nagy szavak, ha azt gondolom, hogy az, ami ennyire boldoggá tesz, mint engemet ha a scrappelhetek az biztosan eleve el volt rendelve. A sors elém sodorta nem volt más dolgom, mint elkezdeni.  Úgy, ahogy a scrapper világ apraját-nagyját sem volt más dolgom, mint elfogadni és/vagy megszeretni.
Egyszerűnek hangzik, de még sem az. Mert, ami mögött ennyi kötődés és tanulás van, nem lehet egyszerű.
És most jön a karácsony, ahol együtt lehet örülni a szeretet varázsának.
És én az idei ünnepen minden nagyon régi és nagyon új barátságomat beültetem a fám alá, úgyhogy készüljetek, mert a hétvégét velem is töltitek!


Egy csíz a csupasz körtefán
Felhasználtam: az SB-hu megacsapatának karácsonyi megakitjéből


Maxi kukac

Vasárnap Milán és mondhatom a család nagy kedvencén voltunk, tombolásra készen és lelkesen néztük (volna) az Alma-együttest,  ha kicsúr fiam a 4. szám közepénél azt nem gondolja, hogy haza akar menni. Csak az előtérig jutottunk, ott viszont halál lelkesen pakolta a kavicsokat a virágtartók "száraz" szökőkútjába. Mindezt 3500 Ft-ért. Néha megrázta a fenekét a kiszűrődő zenére és közölte, hogy Gábor bácsi (Budai Gábor a zenekar frontembere) szomorú, mert ő kijött. A férjemmel csak vihogtunk. Végülis vasárnap van, együtt a család.
Ha elkezdek okoskodni és a miérteket kutatom, akkor juthatok arra, hogy egyrészről gyerek (nemcsak az enyém, hanem remélem általánosságban bárkié) nem a kiszámíthatóság mintapéldája.
Másodsorban mindig azon dühöngök, hogy fatornyos kis falunkban - ami ugye megyeszékhely -  nincs egy olyan intézmény, ahol igazán jó gyerekkoncerteket lehetne tartani. Mivel a kultúra fellegvárának terme színi- és egyéb előadásokra készült nincs igazán lehetősége a kis manóknak, hogy felállva, nyüzsögve adjanak teret rajongásuknak. Milán meg egyátalán nem az a fajta, akik végigül láblógatva, passzívan egy órát.
A világtakarékosságnak, válságnak, vagy az intézmény anyagi helyzetének betudhatóan a nézőtéren eloltották a lámpákat és csak halovány a lépcsőkre irányuló vészfényeket hagyták bekapcsolva. A gyereket hiába vittem ki a lépcsőkhöz, hogy gyere, akkor itt most játszunk egyet és közben hallgatjuk a zenét, inkább kimenekült a világos folyosóra.
Szóval a következtetéseket levontunk, a tanulságot eltettük holnapra.

A bizonyíték pedig, hogy a gyerek igenis szereti az almákat, itt lészen:

Szíves elnézést az operatőri munkáért, a férjem hangjáért, és a kupiért a gyerek körül :)




Az öcsikém talán nem jár erre és nem leplezem le magam, de ütöttem két legyet egy csapásra. Éppen angyalhajú Benedek képét készültem karácsonyosítani ajándék gyanánt, amikor észrevételeztem scrap-barkács társunk szrJuditnak Lories-játékos felhívását. Nagyon sikeredett felhívnia! Röpültem rá a freebire és rekordot döntöttem az oldal összeállításával. Édes a készlet, édes Judit a nyereményjátékkal (15 dolcsi Lorie-nál, hm, finom), meg még az öcsiéknek is megvan a személyre szabott ajándék. (remélem, hogy még lesz időm keretet barkácsolni hozzá) Most már csak Fortunának ugrálnék finoman és nőiesen, hogy: itten vagyok, hova tovább!!!



A kisbaba első karácsonya
Felhasználtam: Lorie Davison: Santa brings goodies.

2010. december 7., kedd

Nagyszakállú

Nem hiába mondják azt, hogy egy csomó ünnep akkor kap újra értelmet, mikor gyerekkel együtt van lehetőségünk megélni. A Mikulás amúgy is a szívem közepe volt mindig nemzetközisége és tutira felépített marketingje miatt. Persze míg nem volt Milán addig egymást hergeltük Télapót ünnepelve. (Míg élek nem felejtem el a Fő téri Miki arcát, amikor belelkesült barátnőmmel 20-as éveink vége felé járva, kabátunkat csavargatva, kissé sejpítve, de annál hitelesebben adtuk elő a Hull a pelyhest. Halálosan komolyan gondoltuk és örültünk a szaloncukornak).
Idén a világból egyre többet megértő  kicsi szív miatt szerveztük agyon a produkciót. Persze a menetrend vagy ötvenszer bukott szintén a fent említett kiskorú jóvoltából. Improvizáltunk folyamatosan. (legkedvesebbem: a gyors ajándék-felrántás miatt a szobájában az ablak közelében dugtam el a csomagokat egy nagy kék szatyorba. Egy olyan sarokba, amihez elméletileg a gyerek nem fér hozzá. Várta a Télapót, 3 másodpercre hagytuk magára, míg átmentünk a másik szobába. A kérdésre és zacsizörgésre kaptam fel a fejem: Anyakiiiii, ez mi ez???? Természetesen a gyerek kezébe a kék szatyor volt. A férjem figyelemelterelő hülyéskedésbe kezdett, én rárepültem a zacskóra, közben meghaltunk a röhögéstől)
Mégis minden gikszer ellenére ünnepünk koronája a lelkesedése, őszinte öröme, rácsodálkozása volt. Nagyon szerettem érte. Az idén én voltam a sajtó képviselője - a férjem kijelentette, hogy ő aztán nem fogja a történést a fényképezőgép mögül nézni, hát én  a jó scrapbookos: bevállaltam. Hol a meghatottságtól, hol a visítástól hulló könnyeimtől szinte semmit sem láttam. Olyanok is lettek a képeim. Mi lesz velem az óvodai anyáknapján?!?!

Szóval a Mikulásunk képekben elmesélve:
Készült volna amúgyis, de ha már CEWE kihívás, hát legyen ott is :)


Miki megjött Krániczékhoz
Felhasználtam: Lady Shapia: Christmas love, Loulou-Scrap: Oh Noel, Sahlin Studio: Christmas Memories

2010. december 4., szombat

Lusta-lista

Az idei évben még a szokottnál is nehezebben cihelődik a karácsonyi hangulatom. Nem mintha nem szeretném a karácsonyt. Imádom a karácsonyt, csak ha tehetném másképp ünnepelném. A szeretet béklyója rám kényszerít egy csomó olyat, amit szívem szerint kihagynék az ünnepekből.
A felnőttek ajándékozása a gyerekek "elterjedésével" normalizálódott. Ajándékaink inkább jelképesek és szívből jövőbbek, mint akkor, amikor hetekig rohangáltunk, hogy ugyan mivel lepjük meg a másikat. (ugyehogy az ezredik karácsonyra mamik fullra felszerelt konyhája és ruhatára, a papik fullra kiaknázott hobbija) Ajándék már csak a gyerekeknek. Persze ez sem problémamentes. Tavalyelőtt például párommal jó előre bejelentettük MINDENKINEK, hogy a fiúknak legót vettünk karácsonyra. Mire mi leértünk a fájuk alá, már mindenkitől kaptak egy doboz legót karácsonyra. Hát most mit mondjak.... A sógorom tök örült neki.
 A probléma nálam sokkal inkább az ünnep meghittségével van. A három nap alatt annyit megyünk, hogy egész egyszerűen nincs pillanat, amikor csak úgy spontán a karácsony felhőtlen áhítatára koncentrálhatnánk.
Már szenteste a vándorbotot fel és mint az a bizonyos szervtelen kutya bolyongjuk végig legközelebbi hozzátartozóinkat. Próbálkoztam azzal, hogy hozzám szerveztem az ünnepeket, de akkor két turnusba kellett fogadni a rokonságot, mert a lakás nem túl nagy. Kölcsön "ekcájg", kölcsön szék, harmadnapra feltámadtam.
Egyszer kitaláltam, hogy nyerek a lottón. Az egy dolog, hogy onnantól meg lesz oldva a harmadik világ sorsa, de karácsonykor a családot ( a "gance familiét") kitelepítem egy teljesen romantikus, körbeugrálós helyre és ott hátradőlünk és ünneplünk. Senkinek nem kell megszakadnia a készülődésbe, senkinek nem megy el a kedve az ünnepléstől a 80. km és tiszteletkör után. Szóval van egy ilyen álmom.
Teljesen más az ünnep, amióta apa meghalt és Milán megszületett. A hiányok, melyek soha meg nem szűnnek, csak görögnek tovább az évek múlásában egyfajta befelé figyelést adnak az ünnepekre. Mindig lesz teríték, mely nem kerül fel az asztalra és mindig lesz egy gyertya, mely az elmúlásra emlékeztet. És mindig lesz fájdalom is az örömben. Szerencsére vannak tapaszok: egy kis gyerek kacagása, puha puszija, lelkes éneklése, és a meghatottság szétzúzása egyetlen erőteljes karácsonyfa burogatással vagy kakis pelenkával.
Azért nem vészes a helyzet, mert észre tudom venni a szívemnek kedveset is a karácsonyban.
Örülök, mert ha macerásan is, de azokkal ünnepelhetek, akiket szeretek. Kérem a sorsot, hogy tartsa őket meg nekem, amíg csak lehet!

Cewe Krissz ki/meghívására készítettem el rendhagyó listámat:


Lusta-lista
Felhasználtam:  Krissz-Cewe lista, Frendly Scrap: Alphabet, Lady Shapira: Christmas Love, Holly Borders by Judy, Happy Holidays by Murielle




2010. december 2., csütörtök

"A villamos is aluszik..."

Azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, mert nem tudom mi az magányosnak lenni. Társtalan voltam, de magányos még soha. Mindig volt, ki velem örüljün és a vállamra is mindig jutott egy simogató kéz, ha bánatomban arra vágytam. És egy kezemen meg tudom azt is számolni, hogy mikor voltam úgy tényleg, fizikailag egyedül. Még akkor sem adatott meg ez nekem, amikor kamaszként tényleg jól jött volna egy ajtó, hogy isten igazából magamra csaphassam. Az öcsémmel megosztott szobából bútoroztam át egy másik páros felállásba akkori kedvesem - ma már férjem - albérletébe. Szóval ha csak a lakás főbb helységeinek csapása mentén haladok és elnézek az egyedül soha nem birtokolt berendezési tárgyak felett (pl: távirányító - örökké szerettem volna egyet) mindig osztoztam: konyhán, fürdőszobán, hálószobán. A kedves kategóriaizálódása óta az ágyon is. A szuszogások, horkantások, fogcsikorgatások, végtagdobálások nesze, zaja hozzátartozik az éjszakáimhoz, nélkülük a tökéletes csendben pihenni sem tudnék. Ha a pasi nem töltötte itthon az éjszakát legtöbbször a nappaliba aludtam, mert nem bírtam  elviselni az üres, csendes ágyat, vagy b variációként Bucka (ez az általam választott neve szerencsétlennek) alakura hajtogattam a minden fellelhető takarót és a szimat miatt az egyik polójában aludtam.
Amikor megérkezett életünkbe a nagy változás, aki mellesleg Milán névre is hallgathatna - ha hallgatna, de természetesen nem teszi -, akkor volt pár elképzelésünk a gyerek altatásáról is. (Mint minden másról, mert nem bíztunk a véletlenre semmit: elolvastunk ezer szakkönyvet, interjút készítettünk a környezetünkben lévő babásokkal és ki találtunk mindent jó előre, hogy ne érhessen bennünket semmi váratlanul. Aztán jött a gyerek, aki persze nem olvasott egyetlen szakirodalmat sem és napi kapcsolatban sem volt a babás barátainkkal és rokonainkkal és mindent rosszul tudott.) A második hét után - természetesen ideiglenesen - az ágyunkba kötött ki. Még mindig ott van. Ideiglenesen.
Persze erről  a környezetünkben mindenkinek meg volt a véleménye. Hogy jól, vagy rosszul döntöttünk, amikor Milán részéről a honfoglalás megtörtént: nem tudom. Egyvalamit azonban igen: ilyen intenzíven soha nem érzem hogy mennyire jó, hogy mi egy család vagyunk, csak ott a puha párnák között.
Szeretem az esti menetrendet. Hárman befészkeljük magunkat: apa mond egy könyves mesét, azután lekapcsoljuk a villanyt és még jobban összebújunk. Aztán következik még egy mese: Milános (bármi az életéből), farkasos (mert az olyan vicces), játékos (az egyik szobájában lévő játékról kell adomázni), vagy ezek valamelyik variációja Milános-játékos, farkasos-játékos,... Aztán álomba éneklem.
Ha kicsit zaklatott a napja, vagy megcsúszott a délutáni alvása kicsit nehezebben, máskor hamar elalszik, mint a tej.
Én meg fekszem mellette, meg a másik pasim mellett és azt érzem nagyon rendben van a világom. Mert jó hallgatni elégedett szuszogását, érezni a bőréből áradó meleget és szagolni finom álomszagú lehelletét.
Néha a páromnál elindul a vezérhangya, hogy "most már elég nagy fiú és különben is ott a szobája...", de reggel, amikor Milán kinyitja a szemét és azt látja, hogy apa nem dolgozik, hanem velünk van, szinte félálomba vetődik az apjára öleli, szeretgeti... Gonosz módon szembesíteni szoktam ádáz kijelentéseivel. Vigyorgó legyintést kapok, meg azt, hogy most hagyjam őket szerelmezni.
Szóval nem kérdés bármit is mondjon, hogy neki jó, nekem jó, Milánt meg nem kérdezem, mert nekem csak kicsit kellett még sem szerettem soha egyedül aludni.


Én nem vagyok egyedül
Felhasználtam: Ice Christmas by Sillwan, by Annave, by ZuzanaH design