2012. április 19., csütörtök

Leszel a barátom?

A régi barátokkal kapcsolatban az egyik legnagyobb áldás, hogy az ember megengedheti magának, hogy hülyét csináljon magából előttük.”  (Ralph Waldo Emerson)

Mindig azt gondoltam magamról, hogy sok haverom és nagyon kevés barátom van. Van ugye egy természetem és stílusom, ami adott, meg aztán én is válogatok a stílusok és a természetek között. 
A dupla rosta felezi a kapcsolatokat. Meg amúgy is: ha esetleg már nem bírnék meglenni kategorizálás nélkül:  annyi más besorolási lehetőség adódhat, miért kellene mindenkinek jobb híján a barátomnak lennie.
Mindig jöhet valami, ami felülírja az eddig történteket. Nagyon jóleső scrapelésbe kezdtem drága Szilvi BeeDeesigns és Bobita közös Collabjából, aminek egész egyszerűen Friends a címe. 
Az a jó ebbe a kikapcsolós, vihánckodós alkotásba, hogy közben az agyam még simán kalandozhat. A barátaimon gondolkodtam. És hirtelenjében annyi mindenkit kellett számba vennem, hogy meglepetésembe félretoltam az egeret. 
Mert ugye barátság az nem úgy lesz, mint Milinél az oviba, hogy lehet, hogy egy szót nem váltottak még, csak egymás mellett tologatták a duplós traktort és ebből a közös műveletből már egyenesen következett szimbiózis.
Eltelik egy egységnyi idő - másfél hónap, vagy 30 év - és a megélt közös élmények, beszélgetések, érdeklődés árnyékában egy új barátság születik. A világrajövetele pedig nem egy pillanat volt, hanem sok kicsiny lát napvilágot és az áll össze egy egésszé. 
Boldog vagyok, mert nekem sok kicsi és még több egész van a birtokomba. Egértologatós, felismerős napomon nem bírtam másra gondolni, mint hogy olyan jó, olyan megnyugtató, hogy ennyi mindenkit szerethetek. 


Jó barátok, rossz barátok - Felhasználtam: Beedeesings and Bobita Designs Friends Collabját, idézet: Stephen King    

Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akikkel együtt akarsz lenni, akikkel együtt kell lenned; olyan emberek, akik házat építenek a szívedben. (Stephen King)


4 megjegyzés:

  1. Csodás Milános, és nem annyira barátos az oldalad!

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűek az idézetek, elgondolkoztam a gondolataidon és gyönyörködtem az oldaladban. Itt "laktam" egy kicsit ... köszönöm.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés