A dobozmániám

Krissz a Cewén a vasárnap lezárult kihívásra barkóbázott velünk, hogy szerelem, de nem személy, hanem tárgy, na és ebből oldalt valent-kínos jegyében.

Fölcsillant a szemem. Aztán utána sacc pár kábé egész héten át 5 percenként, mert eszembe jutott mindig valami új, és új, amit szeretek és úgy tiszta szívemből raktam volna oldalra. Szóval a folyamatos lelkesedés és ötletelés, mint Batman reflektora kiégette a retinámat és a bőség zavarában igazán nem tudtam mihez nyúljak.  

Imádom a vizet. Tök jó inni, csak úgy üvegből, egyátalán nem nőiesen. Teletölteni vele a fürdőkádat és elnyúlni benne, közben klassz zene, pohár bor, gyertyák, fürdősó. Szeretem a nyári esőt, az illatát, a dobolását az arcomon, az ablakon, a nyári égen cikázó félelmetes vad erejű villámokat. Szeretem a nyurga patakokat, ahogy körbenyaldossák a köveket és elszáguldanak tekergező utakon. A tengert, a tavakat, a folyókat: láblógatva, pancsolva, befagyva, partjukról csodálva, úszva, lebukva, csónakról.

Szeretem a hegyeket, a kihivást, hogy arra csábítanak másszak fel rájuk, a völgyeket, mert olyan jó ott megpihenni. A végtelen rónákat, a sivatagot ahol véget ér és kezdődik az élet, a buja erdőket kristály levegőjükkel, éteri fényeikkel.

Szeretem a várost, ahol élek, minden szépségével, minden bájával, minden hibájával. Szeretem, hogy tudok minden utcát, teret, hogy tudom hol lehet kapni a legfinomabb fagylaltot, hogy ott élek, ahol először csókoltak, bántottak, szerettek.

Szeretek tanulni: mindent, bármit, újat; olvasni: könyveket, verseket, blogokat, újságot, internetet, csak legyen betű és szóljon a szívemhez.

Beleborzongok, visítok, mert félek, vagy visítva röhögök, meghatódom, eltörprengek, értetlenkedek, elégedetlenekedek, sajnálkozom, szánakozom, mert ez nekem a mozi sötétje, színházvilága, koncert hangulata, a kiállítás varázsa.  

Imádok utazni - nekem a szomszéd falu is kaland, enni: este tízkor jó is az a palacsinta, anyukám Frankfúrti levese, meg székely káposztája...

A simogatást: a fiam gyönyörű hurka ujjacskáit, anya eres kezét, a férjem ezer közül felismerhető könnyed érintését.

Szeretem: Édes Zizi barátnőm nevető szemét, kölyökkutyák játékközben a bőrömbe mélyedő tűhegyes fogait, a hold kiflijét, a kedvenc puha zoknim kopott oldalát.

A hangokat, ami lehet zene, vagy a billentyűk kopogása körmeim alatt, Milán csuklása, vagy az utca zaja felett szárnyaló madárdal.

Játszani... olyan jó játszani: kártya, Most mutasd meg, Maffia, társasjáték, puzzle, vagy kergetőzni, várat építeni, kis autót tologatni, bohóckodni, bírkózni, önfeledten gyereknek lenni a problémák és a valóság határa már régen mögöttünk.

Azután itt vannak nekem szívem közepének a szép tárgyak: a kedvenc kanalam, régi rádióm, vagy a Bukrán tál és amiben megtestesülnek, az otthonom: a régi, ahol apám lélegzetét őrzik a falak és az új, ahol sokszor vagyok boldog és boldogtalan, de ahol az alkotás öröméről szól minden sarok.

Szeretek nevetni, kacagni, ölelni, sírni, morogni, dühöngeni, kiabálni.

Szeretek... élni.

Ha szeretek valamit, azt nem csak csinálom, hanem túlzásba is viszem. Nem merem megszámolni, hányan vannak ŐK a dobozaim, aminek csak kis hányadát szerepeltetem a fotón, ízelítő gyanánt.  Szólok: ez nekem sose elég, úgyhogy nincs biztonságba egyetlen bolhapiac, ajándék- lakberendezési bolt fürkésző szemeim előtt és az sem kérdés, hogy pl. nyaralásról emlékként mit hozok haza. Párszor már megkaptam, hogy no more porfogó!, de ezt tájékoztató jellegű információnak tekintem.
 


Dobozmánia Felhasználtam: Lili Blue: News and Coffee, Michael Colemann:  Bohemian Summer Alpha