Mártika a Fő téren

Mióta külön háztartunk szorgalmasan lopikálom ilyen, olyan indokkal, tudtával, tudta nélkül anyutól a régi fotókat. Lefényképezem vagy szkennelem őket és amihez erősen kötődnék érzelmileg, na csak őszintén: elfelejtem visszaadni. (Anyu imád, ha kérném nekem adná.)

 A Cewe kihívása régi helyszín ötvözve újdonatával feladta a leckét. Végig nyálaztam 60 kiló fotóalbumot, átforgattam az exekcájg díszdobozt teli fényképpel és felfedezésre jutottam. Szüleim fotóztak bennünket számolatlanul, de találtam vagy ötöt, ahol egyátalán sejthető volt, hogy fatornyos kis falum a tetthely. Választottam. Elindultam dokumentálni a Fő tér felé Milán, a babakocsi, táskák, fényképezőgép, műanyag motor társaságában. Milán nem mutatkozott túl közreműködőnek. Rájöttem, hogy suhantamban nem tudok fotózni, sem úgy, hogy fél szememet folyamatosan a deden kell tartanom, mert sántikál, mégpedig rosszban. (a kedvencem: Gyenge idegzetűek hagyják ki ezt a pár sort: "Anya, ez mi?" - És már maszatolta a friss köpetet a járdán. Nedves törlőkendő és a reménykedés, hogy nem egy tbc-s homeless szájából esett ki a dns-minta).

Negyedóra alatt hajszálnyival a hisztim előtt feladtam és elindultam a helyzet reménytelensége ellenére vagy pont ezért magával kajak elégedett Mili társaságában.
Ám hiába a machináció a vak szerencse szegődött a nyomomba: a neten találtam egy fotót, amire kis variálgatás után tökéletesen illett az a bizonyos 1982-es.

Krissz fenyegetett bennünket, hogy kihívásunk nem múlik el nyomtalanul, északról ismétlődése várható. Az öltet föl a stelázsira és gondosabb előkészítés mellett majd azon alkalomból elkészítem az eredetileg szándékoltat.  



Nyolcvanasévek

Felhasználtam: Marta Van Eck design: Letter, Fő tér fotó: nyugat.hu