2011. szeptember 30., péntek

Cukroscsíny élve - halva!

Káosz van a szekrényembe - gondolom ezzel nem vagyok egyedül. A nyári ruhákat még nem lehetett elpakolni, mert délutánra elszabadul a hőmérő higanyszála, viszont reggel-este olyan hideg van, hogy rámhül a ruha. Ergo őszi felszerkó is bekúszott szépen vagányan a véknya aligtakarók közé. Ennek köszönhetően ruhásszekrényem roskadozva, púpozva feszeng reménykedve várja a feleződést. Ha ebből az időjárási anomáliából nem lett volna világos számomra, hogy ez már nem nyár - szeretek szemethúnyni a naptár erre irányuló információi felett -, akkor a tervezők gondoskodnak arról, hogy pontnyi agyamba apró fényecskék gyúljanak. Ildi mindjárt arra hívta fel a figyelmemet, hogy a november is őszi évszak. 
Gyönyörűen romantikus készlete a Dead or Alive  - Ölve vagy halva névre hallgat. Erős volt ismételten a késztetés, hogy a hős szerelmesen idegesítő férjem irányában érzett szélsőséges indulataim levezetésére használjam. Bogár krízis után túl evidens lett volna. Meg különben is imádom a pasit, meg van nekem szívem, meg amúgyis olyan hihetetlenül érzékeny és finom lelkű vagyok. Úgyhogy inkább Milánt meg az ovistársait vonatoztattam meg egy hangulatos vidéki kriptába.

A júúúúúj, de fantaszta 8 papírt, 6 ATC hátteret és 85 szőrfelállítósan szép elemet tartalmazó Dead or Alive kapható a 7th Heaven-ben!


Scenic railway - szellemvasút Felhasználtam: Rucola Design by Ildi Geist: Dead or Alive

5 megjegyzés:

  1. A szekrénység ismerős! :D Szerintem csontváz is van bent. :) Az oldalad maga a cukiság és tökély, csípom a hangulatát ölve vagy halva! :D

    VálaszTörlés
  2. Anyám ez az oldal Milánnal, a vonatozó ovisokkal, csúúúúcs, nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  3. Csinálj egyet a hőspasidról is, egy ilyen készlet tényleg bukna rá! :-))
    A szekrény/lakás téma hasonló, nálam is alól ott figyel a nyári ruha, felette meg a melegebb. :-)
    Nagyon klassz és kész ájulat az ovisos-szellemvasutas oldalad! :-))

    VálaszTörlés
  4. A storid megint nagyon tetszik! Látom igazi nő lakik nálatok, aki szeretni a ruhákat... Szueprség az oldal! NAgyon tetszik! Ilyen késlzetet hogy lehet zokon venni? Szeritnem csinálj a hősről is egyet ... :)

    VálaszTörlés