Szokások és szökések

Ezer éve nem voltam erre, hanyagoltam alkotói énemet, szívem-lelkem a változásoké volt. Két el- illetve leválás is az enyém. Újdonat ovis nagy fiam - mintha tegnap született volna - minden reggel bizonygatja sírva, követelve, hogy ő aztán nem szereti az óvodát, az óvó néniket, csak engem. És miért is kell dolgozni, meg oviba járni, amikor sokkal murisabb nekünk kettőnknek együtt lenni.

A csoportba érve elfelejti a drámát és rohan játszani...

Könnyebb már így látni, mert az első hét kínkeserv volt. Nagyon sírt - egész nap - nagyon szorongott: nem aludt csak felületesen, alig evett, egy merő szemrehányás volt egész kicsi lénye. Az első fogadóórázás, a tanácstalanság a részükről is, mert a majd 20 éves pedagógia sem tapasztalt olyat, mint az enyém gyerek. Tanács híján marad a hit, hogy majd elmúlik, majd beletörődik. Az önmarcang, hogy mi lesz az ára a beszokásnak, hogy az amúgy kerek gyerekből lesz-e kocka a közösség kedvéért.

Aztán pár nap múlva győz Miliben a vállalkozó szellem, a kíváncsiság: kiabálás marad, csak a fájdalom tűnik el belőle. De ez már ismerős és kezelhető, jóleső hazai, már tudom, hogy csak az akarat tombol tovább. Megnyugszom, ettől ő is tovább nyugszik. Már nem hallom a sírását, mikor érte megyek (anya! felkelek, öltözök, kinézek a folyosóra: ott legyél!!!!!), ölel, puszil, szerelmez! Egy órán át simizunk, beszélgetünk, férfi módjára bókol (Anya! Te olyan szép vagy! Olyan gyönyörű a hajad! Szerelmes vagyok tebeléd!).... majd kattanás és a felismerés: a dög! otthagyott! És indul a bosszúhadjárat! Nyafog, hisztizik, kiabál, tromfol, kikér/kioktat, ajtót csapkod! Egy megszállott türelmével hagyom, hogy kijöjjön, aminek ki kell, hogy utána megint az én tündérkém legyen. Miután dühe megszelídül, már nem frusztrált, vidám, kiegyensúlyozott, bújik, viccel, szóval tart... mire a fák mögé álmosul nap, a lámpa fénye magasra nyújtva falon az árnyékunkat, nézem le- lecsukódó szemét, a világ legszebb pöttyét a pofiján, mosolygom cumi mögül félig érthető vallomását és nagyon nem akarom, hogy most és itt érjen véget vele a nap.

Ajtók csukódnak, Mili már kilépett egy számára idegen, még sok magyarázatra szoruló világba és most rajtam a sor. Mert a burok, ami három év alatt körém is feszült felhasadt és még nem tudom mi vár rám nélküle. Aggasztott míg nem tudtam biztosra, hogy nem térhetek vissza a munkahelyemre, most derűs a nyugalmam. Bizakodó vagyok és tettre kész. Izgatott vagyok és most valahogy nem félek. Mert ami történt sokkal inkább a kezdete valaminek és közel sem a végét jelenti. Hiszem, hogy a sorsomnak jól kell alakulnia. Mi vihetne előbbre, mint a hitem?

Félelmetes elmaradásban vagyok, még csomó mindent nem mutiztam, de most belecsapok a lecsóba. Gondolom nem tőlem tudjátok meg elsőként, hogy Rucola Design by Ildi Geist 3 hónapig vendégszerepel a 7th Heaven-ben. Az intuícióm az, hogy majd jól beleszeretnek, aztán majd el se engedik. Hihetetlen termékenységének hála már két készletet föl is pakkantott polcocskájára. Beismerem: Elfogult vagyok, de azért higgyetek nekem, hogy varázscerkával se lehetne klasszabbakat készíteni. 

Elsőként mindjárt a Depeche Mode-os ihletésű Behind the wheel.

Csúcs a forgalom Felhasználtam: Rucola Design by Ildi Geist: Behind the wheel, dalszöveg:  Jimi Hendrix: Crosstown traffic

A Collage Maker-t egész egyszerűen úgy aposztrofálnám, hogy A KÉSZLET! Zseniális!

Milán kedvenc barátnőjének Rékának is érik a 3. születésnapja, elhatároztam, hogy természetesen kap valamit tőlünk a szobája falára, már csak ezért is nagyon kapóra jött Ildi remekműve. Egy ponton megálltam, kimeresztettem az alkotásomat, mentettem három évesre, aztán persze végleg elszabadultam. A kicsit elvarázsoltabb verzióját megkapja 18. szülinapjára, titeket nem kíméllek, aztat mutizom:

 

Az elfelejtett babaház Felhasználtam: Rucola Design by Ildi Geist: Collage maker, fotó: doll room by Mcamarant, Homestead Creepshow Doll by Beyond Oddities, dalszöveg: Pierrot