2010. december 2., csütörtök

"A villamos is aluszik..."

Azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, mert nem tudom mi az magányosnak lenni. Társtalan voltam, de magányos még soha. Mindig volt, ki velem örüljün és a vállamra is mindig jutott egy simogató kéz, ha bánatomban arra vágytam. És egy kezemen meg tudom azt is számolni, hogy mikor voltam úgy tényleg, fizikailag egyedül. Még akkor sem adatott meg ez nekem, amikor kamaszként tényleg jól jött volna egy ajtó, hogy isten igazából magamra csaphassam. Az öcsémmel megosztott szobából bútoroztam át egy másik páros felállásba akkori kedvesem - ma már férjem - albérletébe. Szóval ha csak a lakás főbb helységeinek csapása mentén haladok és elnézek az egyedül soha nem birtokolt berendezési tárgyak felett (pl: távirányító - örökké szerettem volna egyet) mindig osztoztam: konyhán, fürdőszobán, hálószobán. A kedves kategóriaizálódása óta az ágyon is. A szuszogások, horkantások, fogcsikorgatások, végtagdobálások nesze, zaja hozzátartozik az éjszakáimhoz, nélkülük a tökéletes csendben pihenni sem tudnék. Ha a pasi nem töltötte itthon az éjszakát legtöbbször a nappaliba aludtam, mert nem bírtam  elviselni az üres, csendes ágyat, vagy b variációként Bucka (ez az általam választott neve szerencsétlennek) alakura hajtogattam a minden fellelhető takarót és a szimat miatt az egyik polójában aludtam.
Amikor megérkezett életünkbe a nagy változás, aki mellesleg Milán névre is hallgathatna - ha hallgatna, de természetesen nem teszi -, akkor volt pár elképzelésünk a gyerek altatásáról is. (Mint minden másról, mert nem bíztunk a véletlenre semmit: elolvastunk ezer szakkönyvet, interjút készítettünk a környezetünkben lévő babásokkal és ki találtunk mindent jó előre, hogy ne érhessen bennünket semmi váratlanul. Aztán jött a gyerek, aki persze nem olvasott egyetlen szakirodalmat sem és napi kapcsolatban sem volt a babás barátainkkal és rokonainkkal és mindent rosszul tudott.) A második hét után - természetesen ideiglenesen - az ágyunkba kötött ki. Még mindig ott van. Ideiglenesen.
Persze erről  a környezetünkben mindenkinek meg volt a véleménye. Hogy jól, vagy rosszul döntöttünk, amikor Milán részéről a honfoglalás megtörtént: nem tudom. Egyvalamit azonban igen: ilyen intenzíven soha nem érzem hogy mennyire jó, hogy mi egy család vagyunk, csak ott a puha párnák között.
Szeretem az esti menetrendet. Hárman befészkeljük magunkat: apa mond egy könyves mesét, azután lekapcsoljuk a villanyt és még jobban összebújunk. Aztán következik még egy mese: Milános (bármi az életéből), farkasos (mert az olyan vicces), játékos (az egyik szobájában lévő játékról kell adomázni), vagy ezek valamelyik variációja Milános-játékos, farkasos-játékos,... Aztán álomba éneklem.
Ha kicsit zaklatott a napja, vagy megcsúszott a délutáni alvása kicsit nehezebben, máskor hamar elalszik, mint a tej.
Én meg fekszem mellette, meg a másik pasim mellett és azt érzem nagyon rendben van a világom. Mert jó hallgatni elégedett szuszogását, érezni a bőréből áradó meleget és szagolni finom álomszagú lehelletét.
Néha a páromnál elindul a vezérhangya, hogy "most már elég nagy fiú és különben is ott a szobája...", de reggel, amikor Milán kinyitja a szemét és azt látja, hogy apa nem dolgozik, hanem velünk van, szinte félálomba vetődik az apjára öleli, szeretgeti... Gonosz módon szembesíteni szoktam ádáz kijelentéseivel. Vigyorgó legyintést kapok, meg azt, hogy most hagyjam őket szerelmezni.
Szóval nem kérdés bármit is mondjon, hogy neki jó, nekem jó, Milánt meg nem kérdezem, mert nekem csak kicsit kellett még sem szerettem soha egyedül aludni.


Én nem vagyok egyedül
Felhasználtam: Ice Christmas by Sillwan, by Annave, by ZuzanaH design

14 megjegyzés:

  1. Bizony nagyon klassz az amiről írtál.Csodás pillanatok amelyek felbecsülhetetlenek.
    Az oldal pedig magáért beszél.

    VálaszTörlés
  2. Csak ennyi most: ÁLOMSZÉP!

    VálaszTörlés
  3. gyönyörű az oldalad! :) ismerem a "ha-egyszer-beengeded-az-ágyadba-sosem-fogod-tudni-kiimádkozni-belőle" kezdetű litániákat is. mi is megrögzött együtt alvók vagyunk. és nem bánjuk. nem ment a házasságunk rovására sem. sőt! :) én mindig azt mondom, nem ismerek egyetlen 18 évest sem, aki a szülei ágyában aludna... ;) szóval csinálja csak mindenki úgy, ahogy neki jó! :)

    VálaszTörlés
  4. Így van! Ami nektek jó, és nem terhes, nem probléma, azt úgy kell csinálni! Én speciel a gonosz anyák sorába tartozom e témakörben, simán visszakísértem a gyereket az ágyába ha éjszaka megjelent. De hamar rájött, ha apához megy, akár a hasára is fekhet, tuti fel se ébred, nemhogy kísérgesse.

    VálaszTörlés
  5. Olyan jó otthonos-csendest bömbizek itt most magamban ettől, csudijó olvasni Tikteket:)))))))

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű az oldal! Nekem még nincs gyerekem, de van egy olyan érzésem, hogy ha lesz, akkor ő is velünk alszik majd el. Szerintem megnyugtató érzés egy gyerek számára, ha érzi mindkét szülője közelgését, ez által a szeretetet is.

    VálaszTörlés
  7. Toni, Te költőzseni!!!
    Hát majd' minden reggel megrÍkatsz, Te! :)

    VálaszTörlés
  8. A költőzseni sajnos nem én vagyok! Most vettem észre, hogy nem írtam fel, hogy a vers Gabriel Mistral emberfelettien szép Altatódala.

    VálaszTörlés
  9. basszus...
    és minden nap hálás vagyok annak, aki az internetet megálmodta. újra és újra visszacsatolást kapok arról, hogy VANNAK normális emberek. és így a valóságot könnyebb túlélni, mert van kihez jönni, bólogatni a soraira.
    Az oldalad annyira profi, összeszedett, átgondolt, hogy kész.
    (egy élős talit nem hozunk össze páran ünnepek után???)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jól írsz, jó olvasni. Szeretnék még ilyesmit, ha lehet. :)

    VálaszTörlés
  11. Florcival értek egyet, hihetetlen öröm és megnyugvás ilyeneket olvasni. Annyi minden eszembe jut róla. Annyira jól írsz, és annyira gyönyörű az oldal! És ez a vers! Nem ismertem, most el is mentem magamnak.

    VálaszTörlés
  12. Igen, igen éni is lelkesen olvaslak nézlek. Mindig öröm benézni Hozzád.

    VálaszTörlés
  13. Egyetértek a lányokkal, szó szerint útravaló vagy nekem is, bólogatok, olvaslak, elmélkedek a soraidon, veled nevetek, van hogy sírok is, és most indulok a kisszobába a kanapéra kényelmetlenül aludni ma éjjel, mert Petra beteg és hallgatni akarom, hogy alszik...

    VálaszTörlés
  14. Ja, az oldalad az egyik kedvencem!!!! :D

    VálaszTörlés