Játékország

Milán több napig ki volt tekeredve magából. (Szerencsére ma délután újra önmaga volt, helyére rakva a bennünk elhatalmasodni készülő pánikot. "Atya-ég! Ez már végleg így marad?!) Semmi nem volt jó neki. Nem lehetett vele egy jó ízűt beszélgetni, játszani, vitatkozni. Minden ingerelte, türelmetlen volt, csak dacolt, kiabált, hisztizett folyamatosan.
Bőszen elkezdtem gyártani a teoriákat, okot keresve a rohamaira: ugyanmár miért olyan a gyerekem amilyen?!
Nem hagytam elveszejteni magam, a 21. század mutterlamúrjaként segítségül hívtam tapasztalt anyaki-pajtásokat, óvodapedagógusokat, Ranschburgot, a józanabbik eszemet. 
Verziók az elhatalmasodó dili okára számolatlanul lógnak a fogason szorgalmasan várva, hogy a megfelelő input hatására leemeljek egyet:  "nem aludta ki magát, front van, jön a foga, keveset evett, túl sokat evett, bújkál benne valami baci."
Ha nem tudom, vagy csak tudni vélem az okát, hogy miért hárpia a problémám akkor is túlmutat azon a tényen, hogy magzatom hosszú és rövidtávon egyaránt elviselhetetlen. Az igazán kifektető kolombuszi felfedezésem az, hogy nem kis mértékben hiányzik a köztünk normál körülmények között feszülő egyetértés, cinkosság. Rájöttem, hogy mennyire szeretek Milánnal játszani. Legalább annyira élvezem, mint Ő, mikor önfeledten belemerülünk a Játékországunkba és szenvedem a hiányát és abban biztos vagyok, hogy ő is ugyanígy érez.
Ezért határoztam: Küldök neki egy csillagot - köszönöm Zizi -, hogy a legsötétebb rossz hangulatából is hazavezesse. És akkor már nem kell nekem sem okokat keresnem arra, hogy miért dühöng, mert hiszen én is vagyok csak úgy levert, rosszkedvű, vagy kiábrándult.
És ha már okafogyott a világvége hangulat, és akkor is ha nem, én mindig ott leszek Játékországban, hogy megérkezzen hozzám zsebében a hulló csillagommal.





Catch a falling star
Felhasználtam: Perry Como: Catch a falling star dalszövegének részletét, Rakusia Design: Forest sleigh rides, Shadowhouse Creation csomó textúráját.