Nagyszakállú

Nem hiába mondják azt, hogy egy csomó ünnep akkor kap újra értelmet, mikor gyerekkel együtt van lehetőségünk megélni. A Mikulás amúgy is a szívem közepe volt mindig nemzetközisége és tutira felépített marketingje miatt. Persze míg nem volt Milán addig egymást hergeltük Télapót ünnepelve. (Míg élek nem felejtem el a Fő téri Miki arcát, amikor belelkesült barátnőmmel 20-as éveink vége felé járva, kabátunkat csavargatva, kissé sejpítve, de annál hitelesebben adtuk elő a Hull a pelyhest. Halálosan komolyan gondoltuk és örültünk a szaloncukornak).
Idén a világból egyre többet megértő  kicsi szív miatt szerveztük agyon a produkciót. Persze a menetrend vagy ötvenszer bukott szintén a fent említett kiskorú jóvoltából. Improvizáltunk folyamatosan. (legkedvesebbem: a gyors ajándék-felrántás miatt a szobájában az ablak közelében dugtam el a csomagokat egy nagy kék szatyorba. Egy olyan sarokba, amihez elméletileg a gyerek nem fér hozzá. Várta a Télapót, 3 másodpercre hagytuk magára, míg átmentünk a másik szobába. A kérdésre és zacsizörgésre kaptam fel a fejem: Anyakiiiii, ez mi ez???? Természetesen a gyerek kezébe a kék szatyor volt. A férjem figyelemelterelő hülyéskedésbe kezdett, én rárepültem a zacskóra, közben meghaltunk a röhögéstől)
Mégis minden gikszer ellenére ünnepünk koronája a lelkesedése, őszinte öröme, rácsodálkozása volt. Nagyon szerettem érte. Az idén én voltam a sajtó képviselője - a férjem kijelentette, hogy ő aztán nem fogja a történést a fényképezőgép mögül nézni, hát én  a jó scrapbookos: bevállaltam. Hol a meghatottságtól, hol a visítástól hulló könnyeimtől szinte semmit sem láttam. Olyanok is lettek a képeim. Mi lesz velem az óvodai anyáknapján?!?!

Szóval a Mikulásunk képekben elmesélve:
Készült volna amúgyis, de ha már CEWE kihívás, hát legyen ott is :)

Miki megjött Krániczékhoz
Felhasználtam: Lady Shapia: Christmas love, Loulou-Scrap: Oh Noel, Sahlin Studio: Christmas Memories