2012. február 4., szombat

A Sötétben Látó Tündér

Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de én imádom a szép gyerekverseket, meséket. Külön öröm olyant átélni, ami nemcsak a derékig érő fantáziáját lobbantja be, hanem az enyémet is. És mivel ded még a korlátlan ismétlésben leli örömét, nem árt ha valóban birizga a sztori, mert 100. olvasatra már kevéssé hat az újdonság ereje. Most Mil abban a korban van, hogy minden mondat- képrészlet további magyarázatot igényel, és mivel kutató elmét örökölt nem éri be kétszavas válaszokkal. És természetesen minden további magyarázat újabb kérdések özönét szüli. Résen van, szó sem lehet figyelemlankatag olvasásról.
Egy gyerekkönyv ajánlóban akadt meg a szemem Bagossy László: Sötétben látó tündérjén. Gondoltam becsempészem a fa alá, ha még nudli is hozzá a kis legény pár év múlva örömét lelheti benne. De ez az a sztori, amit lehet úgy olvasni, hogy egy ilyen csünt figyelmét is ébren tartsa.
Ki bírna ellenállni annak a mesebeszédnek, amit egy tegnapelőtt háromezer éves tündérke tolmácsolásában elevenedik meg. Ti tudtátok, hogy a tündérek úgy születnek, hogy minden hetvenhetedik esztendőben az illatozó medvehagymák fölött a szerelmes tündérlányok és fiúk átkarolják egymást és csókolózni kezdenek? Csillogó szappanbuborékokból potyognak a földre a kis újszülöttek ügyesen megkapaszkodva csudaszép tündéranyjuk hajába, vagy csudaszép tündérapjuk fülébe. A tündérek arról kapják a nevüket, amiben testvéreik közül a legügyesebbek. Aki a patakot a legszebben csobogtatja,Patak Csobogtató Tündér lesz a neve, aki a havat a legszebben görgeti, azt a a Hó Görgető Tündér névvel jutalmazzák. Volt a tündéranyának egy gyémátköves gyűrűje, ebben tartotta a fényt, amivel éjszaka világított. Ha a varázspálcájával intett, akkor minden világosság elrejtőzött a gyűrű gyémántja mögé és nagyon sötét lett... 

"Anyácskám, miből áll 
egy Sötétben Látó Tündér tudománya?
Tündéranyám pedig így válaszolt:
- Biztatnia kell azokat,
akik félnek az éjszakától,
biztatni kell azokat, 
akik félnek a semmit-se-tudástól,
és biztatnia kell azokat,
akik félnek a meghalástól.
- És mire van szüksége ahhoz,
hogy mindezeket szépen csinálja?
-Három dologra:
képzeletre,
szeretetre
és bátorságra.
- És megvan nekem ez a három?
- Látod a mesémet?
- Látom.
- Szeretsz valakit?
- Hát... szeretek.
- És félsz a sötétben?
-Már csak egy kicsit.
- Akkor megvan neked az a három.
És a mese így folytatódott tovább azon a nevezetes éjszakán..."


A Sötétben Látó Tündér - Felhasználtam: Lorie: The wild watermelon party, Mouse Tales, Fairy Cakes and Awakening by WeeFaerie, Collab by Lumik, DBV Alice in Wonderland, Damayanti Studio Design: Happy fall, Createwings Design: Mother Nature,  idézet: Bagossy László: A sötétben látó tündér
Itt is szeretnék köszönetet mondani tündérédes Múzsáimnak. A főszerepekben: Bence, Blanka, Dini, Milán, Réka és Szellő.

6 megjegyzés:

  1. Tündér könyv, tündér oldal! :)

    VálaszTörlés
  2. Szeretem mese szeretem illusztrációval (jobb vagy anyám, mint Takács Mari :))), sokkal jobb. Te igazi tündéreket tettél a mesekönyvedbe!!!

    VálaszTörlés
  3. Volt úgy mostanában, hogy féltem az éjszakától és a haláltól, így inkább nem aludtam, illetve nem mertem elaludni:-( ... és igen, mostanában sokszor megfordul a fejemben, hogy már azt is elfelejtem, amit eddig tudtam és talán már nem lesz időm arra, hogy újra, vagy újakat tanuljak... Ezt Te honnan Tudtad?! Bár sokat tudsz rólam, de ezeket nem meséltem még el!!!
    ... és van képzeletem, szeretetem és bátorságom - de valószínűleg most van itt az a pillanat, hogy ezt valaki megerősítse bennem!
    Már megint megtaláltad a szívemhez vezető utat!!! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  4. Tündéri kis oldalt készítettél és külön köszönöm, hogy felhívtad figyelmemet erre a könyvre. Nagyon is aktuális nálunk is a félelem, de úgy gondolom, hogy ennek a tündérmesének mindig aktualitása van. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  5. Imádlak!! És köszönöm az élményt: a mesét, a mesekönyvet, a mesekönyved, a blogod... :D Szép napot! :)*

    VálaszTörlés
  6. Mesélj még kérlek... Annyira szeretem. Köszi ez a könyv felkeltette az érdeklődésemet. Az oldal meg cuki lett! :)

    VálaszTörlés