2011. március 16., szerda

Becéző szavak

Még kilószámra kajáltam a Gabi fogkrémet és a Roppant Jóképű Királyfinak se híre, se hamva nem volt, amikor már tudtam, hogyan fogják hívni a majdan születendő gyermekeimet. Most mi a probléma az előre tervezéssel?! Tök jó volt arra a helyzetre, hogy a 15 évre rá felbukkanó Tiboromat már kész tényekkel tudtam fogadni. Egy csomó felesleges gondolkodástól kiméltem (volna) meg magunkat.
Csitriként nem voltam olyan információk birtokában, hogy az akkor a nem igazán ismert Levente és a divatból teljesen elsuhant Anna a kétezredik esztendő közepére majd minden 5. kisgyermek neve lesz.
A családalapítás magasságában a téma aktualizálása elkerülhetetlenné vált. Útónévkönyvvel a hasunkon (szolidalitásból Tibi is elkezdett növeszteni egyet) igencsak jókat szórakoztunk. Persze a lánynév az rögtön fennakadt a rostán. Minden vita és győzködés nélkül választottunk: KÖZÖSEN.
A fiú névvel kapcsolatosan az első pillanattól kezdve az egyszeri többség kivitelezhetetlennek tünt.
Amikor a 16 hetes ultrahangon a mózeskosárból sarjam kilógatta.... az égszínkék cipőcskéjét mákszemnyi kérdőjelet sem hagyva nemi hovatartozását illetően, az első három-szempáros jelentőségteljes összenézéssel konstatáltuk, hogy megvan az első közös feladat. Éljen a családkohézió.
Pici fiam féktelen lubickolásba kezdett. Gondolom ezzel fejezte ki örömét, hogy méhen belül is képes megizzasztani szüleit.
Persze első (sokadik) körben ebből is sikerült hülyeséget csinálnunk. Az utónévkönyvben szereplő összes kutya-, ókori hőst, cizellált arcoskodó nevet hozzápasszítottuk a vezetékünkhöz. Kr... Bátor, Kr... Kleofás (és még mellé Jolán. Jó ez tudom nem fiú név, de milyen jól hangzik, hogy Kleofás Jolán) Kr... Erazmus és akkor jött a Tacitusz. Tacitusz Junior. Ami maradt is a 9. hónap végéig és az egész család, baráti kör, kollegák, egyszóval mindenki Tacizta a trónörököst. DE... egy gyereknek azért név kell. Lehetőleg normális név. Beláttuk a Taci az teljesen normális,  túl normális is, de mit fognak hozzá szólni az általános iskolába az osztálytársai. Mert egyszer ők fogják kikezdeni a nevével ellentétben nem normális ősök miatt. A név kötelez, örökre szól, még azt sem tudjuk milyen lesz, tehát előre nem kéne kiszúrni vele... Elhatároztuk: listákat készítettünk, amelyekben természetesen semmilyen összecsengés, vagy egyezés nem volt tapasztalható. Pár nappal a kisded világrajövetel előtt már elég égetőnek tűnt a probléma.
Aztán a Tibi mondta Milán. Borzongtam. Mondtam Domonkos. Mondtuk legyen mindkettő. Már csak a sorrend maradt kérdéses. Hosszas viták után - életembe először - meggyőződésem ellenére engedtem, a gyerek érdekében. Megegyeztünk - leírtam, aláírta - a másodiknál én választok.
2008. szeptember 11-én dél előtt kettő perccel lett egy világszép, karakteres, vicces és imádnivaló Milán nevű fiam. Akit szinte azóta sem hívok Milánnak. Macskamanó, Babac, Milóci, Mili, Csöppem, Szerelmem, Tücsökpajti, Virágos tarkarétem, Szentem, Lüke Sajtom... Becézések tárháza kimeríthetetlen. Minden csak nem Milán. Mert már megszoktam ugyan, de még mindig nem tetszik. És talán egyszer lesz rá alkalom, hogy én is elnevezhessek valakit. És ha mákom van nem egy kutyát, vagy aranyhörcsögöt.



Az SB-n a hónap témája A nő. Úgy mint például én. Hogyan élem meg nőiességemet? "1000 in 1"-ként. Hatalmas szekrényben szerep-ruhák garmada: egyik kicsit több, a másik kicsit kevesebb meggyőződéssel és van amelyik száz százalékban passzentva.  Önmegvalósítás az elvárások mentén. 


Annyira sok in 1
Felhasználtam: Everydaymomideas: City Slickers, MartaVanEck: Fell Green, Diary Paper, Budaházi Brigitta: kész címfeliratok2, Super Scrap: Cinema Kit, Imagine by Fran: Doux comme Maman, Purple Elements, Doudou Design: Glamouicious, Cg: love is in the air, Whising on a Starr: Vintage Dress.

14 megjegyzés:

  1. Fantasztikusan jó itt minden nálad! :)))) Az oldal szintúgy, mint ez a csúcs-oldal! Gyönyörű!
    A wordartért külön taps! Hehehe, eldöltem, annyira jó! :D

    VálaszTörlés
  2. az első „oldal” szó = bejegyzés (bocsi, de kész vagyok, annyira nevetek!) :))

    VálaszTörlés
  3. Na, jó. Én megyek egy sarokba sírni. Persze a röhögéstől. Felháborítóan jókat írsz!
    :) És még fokozod is az oldallal..

    VálaszTörlés
  4. Nem tudom számít-e, de nekem tökéletes a szemed fénye neveként a Milán. Az írásaid alapján már nagyon örülnék, hogy ha egyszer lesz egy fiú unokám, akkor Milán legyen a neve:-))
    Te egy SZUPER NŐ vagy!!!:-)))

    VálaszTörlés
  5. Húúú! Ez a tölcsér a fejhez! Ez valami fantasztikus meglátás. Az egész megoldás fantasztikus.
    Amit leírtál az pedig fergeteges. Annyit kacagtam rajta, hogy le is fogytam 1 kilót. Bár számomra mindig furcsa, ha egy magyar pár magyar gyerekét Milánnak, vagy Martinnak hívják. Mert Szlovákiában megszokott, hogy a szlovák gyerekek Milán nevűek.

    VálaszTörlés
  6. Kész vagyok én is, te meg csúcs! Oldal is!

    VálaszTörlés
  7. Jókat vigyorogtam mig olvastam. Annyira ismerős a helyzet. :-)) Mi is igy voltunk anno csak mi a lánynévvel. Szerencsére fiam lett. :-)) Igaz ettől függetlenül én se szólitom a nevén.

    VálaszTörlés
  8. Csatlakozom az összes előttem szólóhoz. És az utánam szólóhoz is. És szívből kívánom, hogy nevezhess Te is... legalább egyszer :)

    VálaszTörlés
  9. drágám, már megint egyszerre írsz és scrappelsz, így nem domborodik ki eléggé, mennyire jó lett az oldal!!!!
    Persze a szöveg világbajnok, dedeket mi is agyonbecézzük, de azért az úszónéni kérdésére, hogy hogy szólítsalak gyönyörűm, DOrcikánk ezt feleli: Dorottya!

    VálaszTörlés
  10. Milyen ismerős a sztori! Lánynévből nálunk is volt választék, ami mindkettőnknek tetszett, fiúból meg ez az egy....ezért is nem merünk újabb babaprojektbe kezdeni :) Mert ugye mi lenne, ha megint fiú? Neve lenne: Anonymus?
    Mondjuk nálunk szóba jött keményen, mint fiúnév a Nagy Hódító és a Nagy Pusztító is :)))))))

    VálaszTörlés
  11. Nálunk Petra Maja, mert ebből nem engedtem, de sose hívtuk Majának, én se aki annyira ragaszkodtam hozzá :D viszont annyira Petra :D A Tacin anyit röhögtem, mint már rég. :D :D :D Vártam a story után a Milán-oldalt (nekem a focicsapat ugrik be róla :D), de amit mögé kanyarítottál, na az se semmi! Annyira jó, hogy ennyire át tudod már adni a képeiddel a személyiségedet, a humorodat, a Toniságodat... Szuper az oldalad! Újabb kedvenc. Ötlet, kivitelezés, ötös. Na és jut eszembe, meg is nézem ment e a házi feladat, hol van az a blinkie? ;)

    VálaszTörlés
  12. Annyira szeretem olvasni amit írsz!!! Könyvet AKAROK!!!
    Nekünk szerencsénk volt a fiammal, már a fogantatása előtt megvolt a neve. Hogy mi lett volna ha lány születik? Rögtönzés... :)))
    A lányomnál már írtuk a listát, mint Ti, a férjem mondta Dóra, én meg hogy Emma. Így lett Emma Dóra (persze engedtem,és Dórának hívjuk:).
    Az oldal.... szuperséges!!!!! Egyszer majd lekoppintanám, ha nem gond!

    VálaszTörlés
  13. Nagyon jó volt olvasni a történetedet. Jókat mosolyogtam rajta. Annyira jó a stílusod! Az oldalad meg szenzációs! Na, és a wordart se semmi!

    VálaszTörlés
  14. Imádnivaló történet! Zolcsit én is max. itt a neten hívom annak, ami; de személyesen minden, csak nem a saját neve!
    Az oldalad csúcs lett, tetszik az alapötlete, a tölcsérbe áramló rengeteg minden!

    VálaszTörlés