Ne reménykedjetek! A cím nem az agyamra utal. Annak annyi. Sokkal inkább az otthonomra, mely azóta mióta Milán jár és alkot úgy néz ki, mintha tartósan renoválnánk. Apró népek közeli ismerőjének mondanom sem kell hogyan néz ki a fal úgy fél méter magasságban. A jújzöld előszobámra először felkent pofi-lenyomatot anno még órákig kínoztam különböző technikákkal és bíztattam magam: lejön, valamivel biztos lejön, másnem légkalapáccsal. Egy idő óta a szemem sem rebben. Festünk. Majd. Ha 10 éves lesz. Érettségizik. Vagy elköltözik itthonról.
Eddig még nem tudtam, de most már érzem az igazi sokk most jött el. A gyerek felfedezőkedvének és kiváncsiságának mérőszáma a hőn szeretett örök vadászmezőkre távozó berendezési tárgyak számával egyenesen arányos.
A hét mérlege:
- az utolsó kerámia lámpám (a másik két tesójának halála is a fiam lelkén szárad) - pótolhatatlan, imádott, gyönyörű, mese pasztellkék színű, batikolt hatású darab,
- szekrénnyé alakítható számítógép szekrényünk gázrugója, ami az asztallapot tartja (szerencsére van még egy a másik oldalon, ideiglenesen - míg apa be nem vásárolja az utódját, úgy 20 év múlva - jó lesz
- majdnem meghalt a szobája küszöbje (ragasztott, jelzésszerű), mivel megpróbálta felfeszegetni éknek használva a játékcsavarhuzóját. (az apja gépészmérnökként halálosan büszke rá: mert a gyerek feltalálta az egykarú emelőt)
Megkérdeztem: ha anyám tényleg jól emlékszik és még az utolsó gyöngyünkre is úgy vigyáztunk, mint a Szent-Grállra, akkor ezt tutira a férjem családjából hozta.
Lehet, hogy tájfun, bútor-aprító fiam személyében itt sors-feladat: Felülkerekedni önmagamon. Pár éve kaptam egy kritikát, miszerint túl fontosak számomra az anyagi javak, a környezet, ahol élek, a tárgyak, amik körülvesznek. Lehet. Bika vagyok. Földi csillagjegyem minden röghözkötöttségével. Fontos mit eszem, hol alszom, mit viselek és mit látok magamkörül. Szeretem a szépet és érzékem is van hozzá, hogy kényelmet, otthont teremtsek magamnak és a környezetembe élőknek. A komfort és hangulat rabja vagyok, nem érzem jól magam, ha ahol élek, dolgozom vagy "alkotok" nincs harmónia. De nem a tárgyak birtoklása, vagy értéke okoz számomra örömet, hanem azok az érzések, melyeket árasztanak. Több nekem a bolhapiacon talált régi képkeret, vagy a nagymamám lyukas lábasa, amibe az árnyékliliomomat ültettem, mint egy zsűrizett Bukrán-tál.
Talán akkor olyan nagy baj nem lehet velem...
 |
| Az otthonom JunoXX: Panache, a papírról ennyit tudok: watsa (bocsiii) |
Hát ötleteid azok vannak.Igen kifejező oldal.
VálaszTörlésNálunk is eljő néha az tájfun, de olyan nagy dolog még nem ment tönkre. Jelzem, én rák, és ugyanúgy ragaszkodom, az emlék miatt. Abban reménykedem, fiam is fog, mert már most annyi emléket gyűjtögettem neki össze, mint magamnak összesen.
VálaszTörlésAnnyira klasszul Írsz, feltöltenek az irásaid. Minden reggel éhgyomorra (na jó tejeskávéra) egy kis Toni-s szépirodalom és jól indul a nap :)
Mili a lakberendezők és „hívj majd mi átalakítjuk” showok jövendőbeli sztárja! Hiába a géniuszokkal nehéz együtt élni.
VálaszTörlés(tegnap éjjel kezdtem el pont én is "az othonom" más prspektívából. Genetika?)
te is fiam, Brútusz! éreztem én ezt e "bikaságot" :D És teljesen értem, miről beszélsz. ( a festést is...) ;)
VálaszTörlésImádtam olvasni, ahogy leírtad a gyerek apró-cseprő izgő-mozgó mindennapjait!
VálaszTörlésAz oldalad igazán melegséget sugároz!
Én is bika vagyok, tudom milyen ez. Viszont nem is biztatlak semmivel... Milánod ahogy nő majd, minden egyes centijével egyre magasabbra és magasabbra fog törni (szó szerint). És a fal is egyre magasabban lesz maszatos. De mire eléri a 160 centit (körülbelül) megtanul majd úgy járni, hogy nem fogdossa a falat és nem érez késztetést arra sem, hogy mindent odakenjen, autózzon és vonatozzon rajta. (Az egykarú emelő tetszik: mi lenne a világgal ha nem volnának felfedezők?... még mindig szakócával kergetnénk a mamutokat...) A festés meg tényleg ráér...
VálaszTörlésSzervusztok, többségében bikák! Én egy a saját soromból is kilógó skorpió vagyok!! 14 és fél hónap korkülönbség volt a fiaim között, így szerencsére az utánzásos játék dúlt nálunk. .. és az is szerencsém, hogy előbb született Isi és másodikként Peti, akire ugyanúgy minden jelző illik, mint Rita Petijére. A szülőágyon döntöttem, hogy Ő csak Peti lehet (Gergő volt a másik választható név)!
VálaszTörlésAzt találtam ki, hogy a gyerekszobában hagytam egy teljesen üres falat - a lakótelepi tapétát persze "nagyon-nagyon" sajnálva -, amire mindig rajzolhattak, firkálhattak, bármilyen eszközzel. Eléggé nagy volt ez a felület ahhoz, hogy a lakás többi része megússza a kedves támadásokat. Nem tudom, milyen megoldást kellett volna kitalálnom, ha fordított sorrendben születnek a fiúk, tekintettel a már előbbiekben említett Péterre, hiszen így-vagy úgy, de ugye a név az kötelez?!:-))
Imádom olvasni Toni az írásaidat!! Egyedül képes vagyok hangosan nevetni!! Köszönöm Neked, de úgy gondolom a köszönömből Milán egyáltalán nem maradhat ki!!!
Nálunk nincsenek ilyen átalakítások a lakásban, bár én néha szeretnék változtatni, de aztán mindig marad a régi. Festetni is szeretnék, de a Párom szerint nem kell. Egyébként nincs veled semmi baj. :)
VálaszTörlés:) Ez a leírás.... :))) Annyit nevettem rajt!
VálaszTörlésJa, és szintén Bika. :)