2011. január 28., péntek

Próbáltam kommentár nélkül...

Reprezentatíve közvéleménykutatásoknál, felméréseknél már a középkorú kategóriába tartozók táborát erősítem. Úgy gondolom, hogy így 35 éves koromra kellő önismerettel rendelkezem ahhoz, hogy már ne legyenek illúzióim saját személyemmel kapcsolatosan. Tudom hibáimat, látom erényeimet, többnek, jobbnak meg soha nem akartam látszódni, mint, ami valójában vagyok.
Tiszta sor:  jó és rossz tulajdonságokból is lesz még dögivel az életútam során, ki tudja hová fog billeni a mérleg serpenyője.
Teszem a dolgom: nem bűnözök, nem hazudok, nem károsítom meg embertársaimat, mégsem tartom magam hamupipőkésen jó embernek. Inkább úgy mondanám nem hiszem, hogy jobb vagyok, mint bárki más, igaz rosszabb sem.
Az emberek szinte minden cselekedetétnek hátterében saját érdekeik húzódnak meg. Hogy mégis kis világunk egyensúlyi helyzete fennmaradjon dacolva gyarló természetünkkel, belső késztetésre, mondhatni öntudatlanul hajtunk végre olykor önzetlen cselekedeteket, olyanokat, melyek tisztán másról szólnak. Mert önzőségünk mellé világmegváltó hatalmat: empátiát is örököltünk.  
Beleérző képességünknek hála ragadott a fél ország telefont, hogy sms-t küldjön az iszapkárosultaknak, de van aki idős néni cekkerét cipeli, vagy befogadja az elkódorgott cicát és gazdit keres neki. Mindegy, hogy miért tesszük belső indítatásból, vagy hogy villantsunk mennyire jók vagyunk, megtesszük, mert meg kell tennünk, a legszebb, amikor köszönetet, hálát nem várva, csak ösztönösen cselekedve. Mert mi vagyunk a humanoid.
Miért írtam le mindezt? Mert történt valami a hétvégén, ami mellett nem tudok elmenni és elég nehezen teszem rajta túl magamat.
Országút járós szombat-vasárnapunk volt, ami kicsit rosszul is indult, mivel majd sikerült a kocsink kereke alá kerülnie két balga, figyelmetlenül robogozó kamasznak. A plázaérzésnek kellett volt adnunk a szomszédos megyeszékhelyen, a kertvárosba beérve járdán heverő, felállni nem tudó jól öltözött, középkorú nőre lettünk figyelmesek. Párom fékezett, kiugrottam az autóból és kérdeztem a hölgyet segíthetek-e. Furcsán vontatottan mondott igent. Lábra segítettem, pironkodva köszönte meg. Elmondta, hogy agyvérzése volt pár hónapja és az egyik lába még teljesen merev és a karját sem tudja igazán használni. Megcsúszott, elesett és nem bírt felállni. Körülbelül 20 perce kínlódott a járdán és az elég nagy autós- és gyalogos forgalom ellenére sem állt meg rajtunk kívül senki sem segíteni.
Az autóban határtalan rossz érzés fogott el - az sem mérsékelte, hogy mi megtettünk, amit meg kellett - embertársaim nevében szégyelltem magamat a hölgy előtt a földön töltött húsz percéért.
Mekkorát fordulhatott abban a 20 percben a Föld? És miért nem fért bele ebbe a 20 percbe senki arrajárónak pár egyszerű mozdulat: egy lépés, egy kinyújtott kéz? Mit várhatunk a világtól, ha arra nem vagyunk már képesek, hogy ne csak magunkat, hanem pillanatokra másokat is meglássunk?
És mindezt ugyanabba az országba, ahol százezrek fognak össze az otthonukat elvesztőkért... Ez akár egy szalmaszál is lehetne, de miért nem vagyok akkor mégis bizakodóbb?


A Cewe heti tipográfiás kihívására nevezem be fenti történtek ihlette oldalam:

A világ fia
Felhasználtam: idézet: Márai Sándor, egy kis textúra a Shadow House-tól, Designer0085: Summer Harvest, Rakusia Design: Forrest Sleight Rides Paper, Bellisae: You and Me

16 megjegyzés:

  1. Nos, Csajszi, összeteszem a két kezem, hogy Téged, ha csak így a háló segedelmével és közvetítésével, de ISMERHETLEK! Köszönöm az írásaidat (igaz, majdnem mindegyiken bőgök, mint ezen is), és a gyönyörűséges képeidet!
    És köszönöm, hogy megosztod a gondolataidat és a mindennapjaidat és ahogyan ezeket képpé alakítod! Igazán HÁLÁS vagyok érte! Mindig adsz egy új lökést, ha olvaslak, képedet bámulom. Mert bámulom, nem csak nézem. Mert mindegyik egy csodával határos, finom, és lényegre tapintó.
    Senki, de senki nincs rám ilyen hatással...
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. uff...örülök, hogy visszakaptad a masinádat...ezek szerint :)

    VálaszTörlés
  3. Egyszer, ha nem figyelsz, majd jól fénymásolóba duglak, és milliómillió pédányba sokszorosítalak, hogy legyenek ilyen emberek - minél többen - mint Te
    mert ilyen emberek nélkül megfagy a világ

    (de mé' kell mindíg megríkatni engem??hüpp)

    VálaszTörlés
  4. te érzékeled, mekkora rajongótáborod van?? hiányzol, ííírj!!!

    VálaszTörlés
  5. Engem is elgondolkoztat mindig amit írsz, hol röhögök, mint az állat, hol helyeslőn bólogatok, hol meg veled szomorkodom. A képeidet is imádom, szeretem a nagyfotós, textúrázott oldalaidat, és a blogbejegyzéseiddel karöltve egészen közel hoznak téged. Jó hogy vagy nekünk!

    VálaszTörlés
  6. A mérce alatt vagyunk mindannyian akár mit is csinálunk.Persze inkább a fehér lapon szerepeljünk többet ezt én is így látom.Sajnos bármerre nézek mindenhol találok az általad említett 20 percnyi "miértekből".

    VálaszTörlés
  7. Tudjátok, fantasztikus ez a blogolás, olyan emberEmberek, csodálatos teremtmények vannak és olyan varázslatos, hogy megtudhatom, mi történt velük, mit gondolnak a blogjuk által, és hogy ma elolvasom két -e gymást nem ismerő - általam nagyra becsült - ember gondolatait, és mintha ikertestvérek lennének:

    Toncsi, higgy az emberek jóságában: itt van egy példa a Tied mellé:
    http://prodanmarta.blogspot.com/2011/01/kertesz.html

    VálaszTörlés
  8. olyan jó mindig ide hozzád jönni és olvasgatni a világ kicsi és nagy dolgairól és rólatok!
    köszi!
    és csodás az oldalad, az idézetért odáig vagyok!

    VálaszTörlés
  9. Annyira meg tudsz fogni az írásaiddal, és igen van amikor kulturáltan röhögök (mert a család nagy része ilyenkor már alszik), van amikor potyognak a könnyeim, de sosem megyek el innen anélkül, hogy nem gondolkodtatnál el. Nap mint nap eszembe jutnak ilyen dolgok, hogy hova rohan mindenki? Több iskola és óvoda mellett visz el az utam munkába menet. Fel nem foghatom, hogy miért nem képesek az autósok megállni a zebránál és átengedni a gyalogosokat, a gyerekeket? Van aki direkt rám vár...Az ahogy, az idősekkel viselkedünk a másik nagy szégyen. Miért van az, ha nem a rádióból is ez folyik nem segítünk?, nem vagyunk tekintettel senkire. Ha nincs média, nincs figyelmesség sem?

    VálaszTörlés
  10. Ó ezek a csoki szemek!
    Amíg olvastam soraidat volt ám nekem is véleményem, gondolataim. Aztán a végén megláttam, mesés oldaladat, rajta Milánt, és huss. Tudod mi a fontos? Nem számít most mi van, de a lehetőség, hogy a következő generáció, a mi gyerekeink ha felnőnek milyenek lesznek, mindez a MI kezünkbe van. Erre biztos tudunk hatással lenni! Addig meg? Mutatjuk a példát!

    VálaszTörlés
  11. Most nagy divat lájkolni. Hát: LIKE TONI.

    VálaszTörlés
  12. Jó itt nálad olvasgatni, mindig elgondolkodtatsz. Az meg külön tetszik, hogy mindig hozol a témához egy oldalt is, ráadásul nem akármilyent.

    VálaszTörlés
  13. Elgondolkodtató, amit leírtál....sajnos sok ilyet látok nap mint nap. Pl. a buszon vagy villamoson a széken elterülő fiatalokat és mellettük álló időseket. De ez csak egy a sok közül!
    Imádom ezeket a teljes fotós oldalaidat!

    VálaszTörlés
  14. Már másodjára vagyok itt, ennél a bejegyzésednél. Mindig elgondolkozom az írásaidon, aztán arra jövök rá, hogy ezt én is pont így gondolom. Csak Te le is tudod írni! :DDD És nagyon jó, hogy le is írod.
    Az oldalad gyönyörű!!!

    VálaszTörlés
  15. Egy szó jut az eszembe: SZERETLEK.

    VálaszTörlés
  16. Remélem itt megtalálod, gyere:
    http://keleplo.blogspot.com/2011/02/blogdij.html

    VálaszTörlés