2010. november 29., hétfő

Kérek még egy oroszlánt

Még csak olvastam és messziről láttam gyereknevelést, nem ismerhettem születendő gyermekem természetét, ragaszkodását, már akkor érett volt bennem a gondolat, eldöntött volt a kérdés már a legelején: maradok itthon három évet. Szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy a férjem át tudta vállalni - főleg az utolsó -  itthon töltött éveink finanszírozását. Megérezzük, hogy most csak egyedül keres, de az megér minden áldozatot (ami nem is lehet áldozat, ha a gyerek egészséges lelki fejlődést nézzük), hogy Milánból boldog, kiegyensúlyozott felnőtt legyen. A lehető legtöbbet próbálom kihozni az itthon töltött évekből, tudván, hogy ilyen soha többet nem lesz.
Amellett, hogy szeretek, "foglalkoztatok", nevettetek, vigasztalok, ötletelek, progamot-szervezek (a nagyobbik hímnemű részére is ugyanez a program van összeállítva, csak korlátozottabb időtartamban) és a háztartást is igyekszem a tőlem telhető legjobban ellátni (a parketta elkopik, ha sokat porszívozom), kis részeket szakítok ki magamnak a napból, hogy a saját kis feltöltődéseim is meglegyenek. Muszáj, mert így könnyebb szeretnem, kreatívnak vagy akár bohócnak lennem.
Szóval ritkán lát a tévé a kanapén felpolcolt lábakkal! De most nem is vágyom a kanapéra, mert ha okosan csinálom jut idő ha szűkösen is mindenre, amire szeretném, hogy jusson időm.
Szóval köszönöm a kérdéseket: nem, nem unatkozom itthon és a scrapes oldalaim sem a tengernyi betöltetlen szabadidőm nyomán kelnek életre. Egész egyszerűen klassz csaj vagyok, akinek kihívás minden oroszlán! És akarok még többet is, mert az életem a szafari!



Ide nekem az oroszlánt is!
Felhasználtam: Belluga's: Inked for life, Bingo Card by Altelena, Autumheart Fantaisie label,  cottage, Imagine by Fran: Lady in Purple, The Dutch Scarp: Home, Lilas C&S, Taolafleur: Pumpkin, Frendly Scrap: Terrible History, DBV: Alice in wonderland, Cappucino: Icka és Beszteri, Murielle Scrapdigital: For Men, Giny: Hungarikum


12 megjegyzés:

  1. :)Tényleg az vagy, :))
    imádom a blogod, a stílusod, az energiád, mindent,

    csak így tovább:))))))))))))))(ez jóhülye megjegyzés volt)

    VálaszTörlés
  2. olyat illik írni, hogy betojok???? :D

    VálaszTörlés
  3. Behalás jó oldal! :)
    A sika-mika Nálatok mit takar? Nálunk a fogmosás fedőneve Lányom szerint :)

    VálaszTörlés
  4. ... és tényleg szerencse Neked és mindenkinek, hogy "vicces" vagy, és "oda Neked az oroszlánt" is!!!

    VálaszTörlés
  5. Sika-mika = por, padló, bútor, csempe stb. Izaurázása :)

    VálaszTörlés
  6. szenzádiós oldal, szeretem, ahogy látod a világot. és hogy ezt nekünk át is tudod adni. :)
    és élvezd is ki a három évet, én bele vagyok betegedve, hogy Julit kétévesen itt kell hagyjam, még akkor is, ha anyukám fog vigyázni rá! :)
    Maradj ilyen, és szakíts időt bizony a scrapbook-ra is, már csak a mi örömünkre is! :)

    VálaszTörlés
  7. Te csaj, ez egy megabrutálszuper oldal! Liftelhetlek? (nem fog fájni) :)

    VálaszTörlés
  8. Hát gondolhatod mennyi oldalt láttam már az elmúlt időben.De ennyire ötletesen kivitelezett szó szerint megnevettető oldallal nem igen találkoztam. Egyszerűen szenzációs!

    VálaszTörlés
  9. Nagggggyon nagyot nevettem ! Sok ilyen oldalt és ide járunk felüdülni.

    VálaszTörlés
  10. Az a hihetetlen Benned és az oldalaidban, hogy olyasmiket tudsz megfogni szavakban, szÍnekben, esetleg képekben, ami más földi halandőnak talán az eszébe sem jutna. Imádlak olvasni, nézni!
    Köszi! :)

    VálaszTörlés
  11. Eláll a szavam ennyi mindentől. Igazán belevaló, klassz csaj vagy!!!

    VálaszTörlés
  12. Nagyon tuti! Szuper!!!
    Jóvan, akkor nem csak nálunk napi(?) kérdés a Miértdobodmögé???

    VálaszTörlés